Hogyan válasszunk biológia tankönyvet érettségihez?

Számtalan segédanyag elérhető egy biológia érettségire készülő diák számára. Internetes jegyzetek, magyarázóvideók, Wikipedia cikkek – de néha az ember inkább valami hivatalosabbat szeretne. Ezt a szerepet a tankönyvek töltik be. Nem mintha az előbbiek nem lennének remek információforrások, azonban szerencsésebb, ha minél kevesebb időt töltünk a tanulnivaló megkeresésével, és minél többet szánunk az elsajátításra. Arról nem is beszélve, hogy a magyar biológia tankönyvek és az érettségi feladatsorok szerzői között jelentős az átfedés – ha nem is ők írják, a közforgalmú tankönyvek meghatározzák a tanárok gondolkodását is, amit érdemes kihasználni.

A felkészülés stádiumai

A felkészülés különböző fázisaiban a diákok igényei eltérnek. Eleinte érdemes a mélyebb megértés érdekében bő lére eresztett anyagokkal kezdeni. Ahol nem félszavakból kell kikövetkeztetni a szerző mondandóját, hanem csak hagynunk kell, hogy a szánkba rágják a tananyagot. Olvasmányosan, kellemes kitérőkkel sok-sok kapaszkodó alakul ki az agyunkban, amivel az új tudást a meglévőhöz lehet horgonyozni. Ilyenkor érdemes saját jegyzeteket és ábrákat is készíteni, amivel a szövegértésünket, lényeglátásunkat pallérozzuk. Ez a korai készülés egybeesik azzal az időszakkal, amikor az embernek még valóban sok ideje van a készülésre. Használjuk ki ezt a lehetőséget.

Második körben, az ismétlés szakaszában viszont a szósaláta akadályozhat, lassíthat. Ilyenkor még ha szövegkiemelővel a főbb tudáselemeket ki is emeltük a körítésbol, megakasztó es figyelemelterelővé válhat az, ami korábban oly hasznosnak bizonyult. Ilyenkor jön el a jegyzetek ideje. Sajat jegyzetekről emlegetik sokan, hogy a leghasznosabb tananyag az ismétléshez, hiszen ennek tartalmát, felépítését, geometriáját maga a tanuló találta ki, saját agyának szüleménye. Ez egy nagyon fontos szempont, és alapvetően egy jó tanács, de egyvalamit sajnos figyelmen kívül hagy. A nem saját jegyzet átnézése egy remek önellenőrzesi lehetőség. Ha egy rövid összefoglaló alapján úgy érezzük, hogy a tartalom nem esik egybe a sajat gondolattérképünkkel, még van időnk a tévedéseket korrigálni. Ezzel nem a jegyzetkészítés ellenében foglalok állaspontot, koránt sem. Az biológia érettségi vizsga előtti hetekben (gyakrabban napokban 😊) ez utóbbi lesz a legjobb barátunk. De mindenképp aknázzuk ki a jegyzetszerű forrásokat – ha újabb teljes tankönyv feldolgozása és értelmezése lehetetlenül nagy feladatnak tűnik, ennek az energiabefektetésnek a töredékéért cserébe az idegen jegyzetek átfutása rávilágíthat hiányosságainkra!

Ha van már könyved, egynek jó

Bár lehetséges az iskolai tanévenkénti könyvekből érettségire készülni, nem mindenkinek ez az optimális módszer. A Nemzeti Alaptanterv és az érettségi követelmények közt óriási az átfedés, de nem ugyanaz a kettő. Éppen ezért ezek a tankönyvek hasznosak, ha már megvannak, de aki vásárlásra adja a fejét, lehet jobban jár direkt érettségi követelményeket feldolgozó írásokkal.

Ne forgácsoljuk magunkat szét!

Ne essünk abba a hibába, hogy millió forrásból próbálunk tudást kovácsolni. Ha van két hasonló léptékű könyvünk, határozzuk el, melyik lesz a vezérfonál. Próbálj mindent abból megtanulni, és csak ha nem értesz valamit, bizonytalan vagy, vagy esetleg úgy gondolod hülyeségeket olvasol (van ilyen!), akkor nyúlj a másik tankönyv magyarázatához!

Tanulság: Nincs tökéletes tankönyv, ne is keressük!

Ahogy fentiek alapján beláthattuk, nem lehet egyet optimális tankönyvet kiemelni a sok közül. Érdemes a különböző léptékű tankönyvekből egyet-egyet beszerezni. Tehát legyen:

  1. Szövegkönyvünk, olvasmányos, mindenre kiterjedő, lehetőleg érettségi követelmények szerint,
  2. Jegyzetkönyvünk, önellenőrzésre, ismétlésre,
  3. Feladatgyűjteményünk. Ezt érdemes korán beszerezni, és befejezett témánként kipróbálni magunkat.

Lehetőleg mindegyik fajtából rendelkezned kell eggyel. Íme pár ajánlás mindhárom kategóriaból:

Szövegkönyvek

 

Mozaik kiadó tankönyvei, képen a kifejezetten érettségi követelmény szerint szerkesztett verzió

 

Openstax Biology 2. kiadás – Angolul tudóknak, ingyenes. Az amerikai főiskolai bevezető tananyag nagyjából lefedi az emelt érettségi követelményeket (nem vicc, elég magasak a magyar követelmények!) Remek ábrák, friss szemléletmód a magyar könyveket unóknak.

Jegyzetkönyvek

 

Jól bevált Panemsuli. Kerek, teljes, pörögnek az oldalak, van hely széljegyzetnek is. Jó érzés haladni benne, mert atomvastag 🙂

 

Nagy Etele kidolgozott követelményrendszere. Régebbi kiadása az interneten kering, ingyenesen. De javaslom támogassátok őt a friss kiadás megvásárlásával! Filléres ára van értékéhez képest.

Feladatgyűjtemények

 

Szerényi Gábor, címét még ezen a kis képen is jól látni. Mindkét szintre, emeltre azért jobban megéri.

 

Hű társam volt az esszéfeladatok logikájának megértésében. Általában kicsit nehezebb példák vannak benne, mint ami az érettségin elvárt, néha egészen övönaluli. Cserébe a valódi feladatsorokban bedarálod az esszét.

Oszd meg!

Kapcsolódó cikkek