A szóbeli kémia érettségi menete – minden, amit a kémia érettségi szóbeli részéről tudnod kell
Ebben a bejegyzésben a közép- és emelt szintű kémia érettségi menetéről találsz hasznos információkat. Átveszünk néhány általános tudnivalót, hogy mik a teendők otthon, érkezésnél, illetve magán a vizsgán, hogy melyik feladat hány pontos, illetve néhány információt a tételek, témakörök vonatkozásában.
Még mielőtt elindulnál
Öltözz fel ünnepélyesen, vedd elő a legjobb modorod, dobj be egy kávét (hátha előkerül a koffein molekulája, vagy az oldatok világa), pakolj be egy kis szőlőcukrot (lehet, hogy a szénhidrátokat húzod) és indulj el időben. Ne feledd, a szóbeli vizsga az a hely, ahol a megjelenéseddel, kommunikációddal is hathatsz a vizsgáztatókra (nemcsak akkor, ha kémiából vizsgázol, hanem mindig).
Miután behívnak felkészülni legalább 20 tétel lesz előtted, amiből egyet kell húznod. De ne örülj, ez valójában több feladat egyben.
A feladat
Az A feladatról kell a legtöbbet beszélned, ez egy adott témakör alaposan felépített kifejtése. Lehet álalános, szervetlen vagy szerves kémia is, sőt egy kicsit át is fedhet (pl. „A hidrogénkötés: A hidrogénkötés kialakulásának feltételei, bemutatása két szervetlen és két szerves kémiai példán keresztül. Hatása a fizikai tulajdonságokra”). Hivatalos, előre kiadott tételsor nincs, csak egy rövid iránymutató, de ne izgulj, néhány példát mi biztosítunk neked alább. Jó eséllyel ezek közül húzol.
Ingyenes regisztráció után a kurzusban elérheted a tételeket:
B feladat
Egy kísérletről is beszélned kell ez a B feladat. Lehet, hogy nem csak beszélned, ugyanis vannak elvégzendő és nem elvégzendő (gondolat-) kísérletek. Előbbi esetén a feladat, hogy egy egyszerűbb kísérletet kell elvégezned, majd a tapasztalatokat értelmezed, ehhez minden eszközt és vegyszert megkapsz. Nagyon figyelj, hogy a tapasztalásnál tényleg csak azt mondd el, amit az érzékszerveiddel tapasztalsz (pl. színtelen, szagtalan gáz fejlődését láthatjuk), és ne keverd az értelmezéssel (pl. H2 gáz fejlődik, mert negatív standardpotenciálú fémet oldottunk savban). Húzz gumikesztyűt és légy óvatos, ne kapkodj. A nem elvégzendő feladatot azért nem kell megcsinálnod, mert kivitelezése bonyolult, esetleg veszélyes lenne. Itt el kell tudnod mondani, hogy mi történne, ha… A kísérleteket előre nyilvánosságra hozzák, itt megtalálod. A kísérletekről, bár nem túl jó minőségben, de találhatsz videókat a youtube-on, pl. itt.
C feladat – emelt szintű szóbeli vizsga esetén
Csak az emelt szintű vizsga sajátja a C feladat. Itt egy rövid kérdést, problémát kell megoldanod, illetve röviden kifejtened a mögöttes elméletet (pl. „Hány különböző szerkezetű C4H8 összetételű molekula létezik?”). Itt sincs hivatalos tételsor, csak a szokásos iránymutató, de ehhez is biztosítunk nektek jó sok példát az alábbi linken:
A feladatok valószínűleg más-más témakörre kérdeznek rá: pl. ha az A feladat általános kémia, akkor a C-ben pl. egy szerves kémiai reakcióra kérdeznek rá.
A tételek kidolgozására és kísérlet átgondolására 30 perced van. Segédeszközként használhatsz függvénytáblázatot (sőt, inkább használnod kell, ugyanis pont jár érte), számológépet, valamint periódusos rendszer is rendelkezésedre áll. A vizsgára ezeket nem kell vinned, mert csak a bizottság által biztosított segédeszközöket használhatod. Ha elvégzendő kísérletet húztál, azzal kell kezdened.
A tételeidet logikusan, a tanultak alapján, a kémiai nyelvezetet helyesen használva kell felépítened. Belekérdezni csak akkor fognak, ha rossz irányba haladsz, vagy ha valamit kifelejtettél. Ha kérdeznek ne ijedj meg, önmagában ez még nem jelent hibát. Válaszolj magabiztosan, annak még pozitív hatása is lehet: hadd meséljem el a saját szóbeli érettségimen mi történt, amikor valamit hibásan mondtam. A bróm szerepéről kellett beszélnem a szervetlen és szerves kémiában. Elmondtam, hogy a bróm a fémeket oxidálja, példákat is említettem. Megkérdezték, hogy mi a helyzet az alumíniummal. Mondtam, hogy azzal szerintem nem reagál, mert az alumíniumnak védő oxidrétege van. Mint kiderült, heves reakció játszódna le. Ugyanakkor, mivel logikusan megindokoltam, nem vontak le pontot és 100%-os lett a szóbelim.
Melyik feladat hány pontos?
A szóbeli kémia érettségin maximálisan 50 pontot szerezhetsz. Az értékelésnél a következő szempontokat veszik figyelembe:
A feladat
Tartalmi helyesség; előadásmód, logikai felépítés. (25 pont)
B feladat
A kísérlet elvégzése (ha ilyet húztál); a kísérlet elemzése (tapasztalatok, majd azok értelmezése). (emelt szinten 10, középszinten 15 pont)
C feladat (ha emelt szintre mész)
A probléma megoldása, és az ahhoz szükséges elmélet rövid ismertetése. (10 pont)
Egyéb szempontok
Szakmai nyelvezet, a mértékegységek, a jelrendszer helyes használata. (emelt szinten 3, középszinten 5 pont)
A segédeszközök szakszerű használata. Itt jól jön ha elhangzik az a mondat, hogy „ahogyan a függvénytáblában is megtalálható…..”. (emelt szinten 2, középszinten 5 pont)
A kémia szóbeli érettségi vizsga hivatalos leírását megtalálhatjátok az oktatási hivatal honlapján, vagyis itt.